A választás szabadsága és terhe
Olyan világban élünk, amelyben az emberek egyik része attól szenved, hogy nincs választása, a másik része pedig attól, hogy túl sok van. A közgazdaságtani elméletek, amelyek az embert homo oeconomicusként állítják be – aki mindig racionális döntést hoz meg, avagy haszonmaximalizál –, nem képesek kezelni a sok választás által keltett problémát, és a több lehetőséget mindig egyértelműen jobbnak látják. Ugyanis legrosszabb esetben is a további döntések hozzáadásával, nem vonjuk meg azt a lehetőséget, amit a kevesebből választottunk volna, ellenben megnyílik az esély, hogy az új lehetőségekből egy jobbat válasszunk. Mégis ha számtalan lehetőség szakad ránk, akkor kellemetlenül érezzük magunkat, ahelyett, hogy örülnénk ennek a közgazdaságilag nagyszerű helyzetnek.
A történelemben soha nem volt annyi döntési lehetőségünk, mint ma. Szabadabban dönthetünk arról, hogy mit szeretnénk dolgozni, hol szeretnénk élni, mit csinálnánk szívesen a szabadidőnkben. Nem kérdés, hogy ezek mind nagyszerű dolgok. Hányan szenvednek mégis a döntésekkel járó felelősség nyomasztó terhétől?
Régen minden olyan egyszerű volt
Mátyás király uralkodásáról bizonyára mindenkinek pozitív véleménye van. Még annak a jobbágynak is, aki akkor élt, pedig Mátyásnál senki nem adóztatta meg jobban őket. Az élet egyszerű volt. A király irányt mutatott az alattvalóknak, a vallás a híveknek. Az emberek nem keresték a helyüket a világban, a fiú legtöbbször ugyanazt a mesterséget űzte, mint az apja, a pap világosan megmondta, hogy mi a jó és mi a rossz viselkedés. Voltak választási lehetőségek régen is, de nem lehetett mindenről dönteni.
Nem kellett karrier-tanácsadókhoz, pszichológusokhoz járni vagy antidepresszánsokat szedni, hogy meg tudjunk birkózni a rengeteg döntési helyzettel, amivel mi a mindennapokban szembesülünk, és olykor elbukunk. A lehetőségek hazájában, az Egyesült Államokban minden hatodik amerikai szed valamilyen pszichiátriában alkalmazott szert, túlnyomórészt antidepresszánst. A mai materialista világban, amikor már nem, vagy sokkal kevésbé fogja a kezünket a vallás, mi dönthetjük el, hogy mi a helyes és mi az elítélendő. Hogy ez jó vagy rossz? Mivel már a 21. században élünk, a döntést az olvasóra bízom.
A kevesebb több!
Tény, ha túl sok választási lehetőségünk van, akkor sokkal kevésbé tudunk dönteni. Egy kísérletben kimutatták, hogy ha egy befektetési vállalkozás 50 befektetési lehetőséget ajánlott az ügyfeleinek, akkor az kevesebb befektetést hozott, mintha csak 5 lehetőséget kínált volna fel. A magyarázat az, hogy 5 lehetőségből még képesek vagyunk, de 50 lehetőség közül nem akarunk egyből választani. Elhalasztjuk holnapra, majd holnaputánra, majd egy még későbbi napra, ez a nap pedig sokszor nem is jön el.
Ha mégis sikerül döntést hozni, akkor kevésbé leszünk elégedettek, mintha kevesebb opciónk lett volna. Tehát például, ha a választott befektetési alapunk a többihez képest átlagosan teljesít, akkor egyből ott a kérdés, hogy egy másik jobb lett volna, ez pedig a döntésünk megbánására késztet minket. A megbánás pedig csökkenti azt az elégedettségérzetet, amit az általunk választott, átlagos hozamot termelő befektetésünkkel érünk el. Ez az eset akkor is fennáll, ha egyébként egy kifejezetten jó döntést hoztunk, és egy átlagon felüli befektetés mellett tettük le a voksunkat. Mert lehet, hogy a felkínált lehetőségek közül lett volna egy másik, ami még jobb lett volna. A több lehetőségtől az elvárásaink megnőnek. Az elvárások növekedésével pedig már kisebb elégedettséggel távozunk, hiába választottunk jobb lehetőséget, mintha csak egy lett volna. Nem kérdés, hogy néhány választás jobb, mint a semmi, de ez nem jelenti azt, hogy a sok választás jobb, mint a néhány. Van egy bizonyos mennyiség, ami pont tökéletes.
Amikor a bróker dönt
Egy pénzügyi tanácsadónál vagy például egy brókernél ez kulcskérdés. A bróker ugyanis abból él, hogy a befektető tranzakciókat hajt végre. Hosszú távon persze neki sem mindegy, hogy az ügyfele nyer vagy veszít az ügyleten, mert elveszítheti az ügyfelet. Rövid távon azonban érdekelt lehet abban, hogy a kívánatosnál sűrűbb eladásokra és vásárlásokra vegye rá az ügyfelét. Egy sikerdíjas konstrukciót kínáló alapkezelő ügyfeleként már biztosabbak lehetünk abban, hogy fölösleges ügyleteket nem fog megkötni az alapkezelő. A sikerdíjas konstrukció biztosítja, hogy az ügyfél és a portfóliókezelő is egy hajóban evezzen, egyikük sem érdekelt abban, hogy a brókeri jutalékok magasak legyenek, mert ez mind az ügyfél hozamát, mind az alapkezelő sikerdíját csökkentené.
Aki nem hoz döntést, az is dönt
Egy komolyabb beavatkozás előtt az orvosok megkérdezik, hogy melyik kezelést szeretnénk igénybe venni. Tájékoztatnak minket arról, hogy melyiknek mi az előnye és mi a kockázata, de a döntést a mi kezünkbe adják, ezzel a vele járó felelősséget is. Tehát a döntés terhe és felelőssége átruházódik egy tapasztaltról egy olyan emberre, aki sokkal kevesebbet tud a témáról, de mivel mégis az ő életéről van szó, ezért a döntés lehetőségét felkínálják neki. Ebben az esetben talán mégis jobb lenne, ha lemondanánk a döntési jogunkról, és a döntést az orvosra bíznánk, ez mégis csak az ő szakmája, egész életében ezt csinálta, valószínűleg jobban tudja megítélni, hogy melyik lenne a számunkra jobb megoldás. Ha hajlandóak vagyunk lemondani a döntési jogunkról, akkor már csak egy feladatunk van hátra. Gondoljuk át, hogy az orvos/tanácsadó és a mi céljaink egybeesnek-e! Az egyik lehetőség ne legyen egyszerűbb vagy pénzügyileg jövedelmezőbb a számára.
Nem a teán múlik
A témakör kutatására elvégeztek egy tesztet. Egy rejtvényekből álló viszonylag nehéz feladatsort kellett szűk határidővel egy két részre osztott csoportnak megoldani. Mielőtt elkezdték volna a feladatok kidolgozását, egy csésze teát kellett elfogyasztaniuk. A kísérletben alkalmazott teák közül az egyik koffeines, a másik pedig kamillatea volt.
Rejtvények megoldásához így kétféle állapotot választhatunk. A koffeinest választjuk, ha éberek szeretnénk lenni, és a kamillateát, ha nyugodtak. A csoport egyik része szabadon eldönthette, hogy melyik teát választja, a másik csoport esetében pedig a kutatás szervezői osztották ki a teákat – egyébként teljesen véletlenszerűen – a résztvevők között.
A választás szabadsága elvileg garantálja, hogy a számunkra megfelelőbb teát válasszuk, ezzel maximalizáljuk az esélyeinket. A rejtvényfejtésben mégis a döntési jogtól megfosztott csoport került ki győztesen. A választási jogától megfosztott csoport egy feladatot átlagosan kevesebb idő alatt oldott meg, illetve kitartóbbnak bizonyult és jobban kihasználta a rendelkezésre álló időkeretet, míg a másik csoport hajlamos volt hamarabb feladni.
Rejtvényfejtésnél döntés után azonnali visszajelzést kapunk, hogy rá tudtunk-e jönni a megoldásra. Mivel ez egy nehéz rejtvénysor, ezért gyakori a negatív visszajelzés. Akárcsak a részvénypiacokon.
Mi történik ilyenkor?
Az ember realizálja, hogy ő felelős a döntésért, és máris a kihagyott lehetőségen rágódik. A másik teát kellett volna választanom. Az emberünk a feladat megoldása helyett inkább idegeskedik, önbizalom-hiányos, elégedetlen és demotivált lesz. Ez kihat a rejtvényfejtés minőségére. A korábbi döntés megkérdőjelezése egy láncreakciót indít el. Ha az előbb rosszul döntöttem, képes vagyok megoldani ezeket a nehéz rejtvényeket egyáltalán? Végül kevesebb energiát fektetnek be a tényleges feladatba, kevesebb feladatot oldanak meg és rosszabb pontszámot is érnek el, mint a döntéstől megfosztott társaik.
Összefoglalva
A középkorba azért továbbra se mennék vissza és az étteremben is örülök, hogy a pincér megkérdezi, hogy mit szeretnék, mielőtt kihozza az ételt. De vannak olyan helyzetek, ahol a kevesebb több, vagy az irányítás átadása a megfelelő megoldás.
