A legnagyobb bizonytalanságot maga az ember okozza. De hogyan lehetne több mint 7 milliárd biológiailag különböző személy döntését előre jelezni? Sehogy! Ezek szerint nyugodtan hátradőlhetünk? Nyilván nem! A valóság megismerésére és a jövő előrejelzésére készített modelljeink rendszerint tökéletlenek, de a semminél még így is többet tudhatunk meg általuk. Az emberi elme korlátai nem teszik lehetővé, hogy minden lehetséges információt megfigyeljünk, feldolgozzunk, illetve ha ez mégis kivitelezhető lenne, akkor a modell válna túlságosan bonyolulttá ahhoz, hogy értelmezni tudjuk. Ebből kifolyólag egyszerűsítenünk kell, annak minden kellemes és kellemetlen következményét elfogadva. Az emberi diverzitást és az ebből fakadó bonyolultságot az elméletek egy egységes emberkép kidolgozásával küszöbölik ki.
Emberképek csatája
A közgazdaságtani elméletek az embert homo oeconomicusként állítják be. A homo oeconomicus, vagyis a gazdálkodó ember csak a saját érdekeit követi: a legkisebb áldozat árán a lehető legnagyobb haszonra törekszik, tehát döntései gazdaságilag és pénzügyileg teljesen racionálisak. A szociológia emberképe a homo sociologicus. Amelynek kiindulópontja az, hogy az ember a társadalmi normákhoz alkalmazkodik. Az emberek többsége pedig egyetért ezekkel a normákkal és értékekkel. Mi, emberek hogyan is tudnánk minden modellnek megfelelően cselekedni, ha már az előbb említett két emberkép is komoly különbségekkel rendelkezik?
Nézzünk egy példát!
Ön két befektetés közül választhat. Az egyik 10 százalékos, a másik 20 százalékos hozamot biztosít. Az egyszerűség kedvéért feltételezzük, hogy mindkettő azonos kockázattal jár. Arra még viszonylag nagy összeget lehet tenni, hogy Ön jelenleg a 20 százalékos lehetőséget választaná. További információ a két befektetésről, hogy míg az első a kapott pénzt egy ígéretes rák elleni gyógyszer kifejlesztésére fordítja, addig a második egy fegyvergyár bővülését finanszírozza. Melyiket választaná? „Homo oeconomicus” természetesen továbbra is a fegyvergyárat finanszírozná, „Homo sociologicus”, aki az emberi élet értékét felbecsülhetetlennek tartja, el sem tudja képzelni, hogy ki képes a második lehetőséget választani.
Hogy teljesen hétköznapivá tegyük a két emberképet, az egyiket hívjuk értelemnek, a másikat érzelemnek. Tételezzük fel, hogy Ön egy kisbefektető. Valószínűleg nem az Ön pénze fog hiányozni a rák elleni gyógyszer kifejlesztéséhez, és attól, hogy még nem ad pénzt a fegyvergyárnak, az mindenképp fel fog épülni. Tehát pusztán racionális alapon, könnyedén a magasabb hozamot garantáló befektetést tudná választani. Itt lépnek be a háborúba az érzelmek. Megéri Önnek az a plusz 10 százalék hozam, ha bántja a lelkiismerete, az egyébként „helyes úttól” (normától) való eltérés? Lehet, hogy igen, de lehet, hogy nem.
Mi dönt a végén?
Egy biztos, a „szív” és az „agy” hozza meg a döntést. Mindenkinek a személyisége dönti el, melyik az erősebb. Merthogy egy komoly döntés meghozatalánál a szív és az agy tárgyalóasztalhoz ül, és megvitatja a kérdést. Tegyük fel, hogy olyan tények látnak napvilágot, amelyek alapján olyan dolgot kellene tennünk, amit nem szeretnénk. Ha a szív számára kedvezőtlen döntés születik, akkor nagyon rossz érzéseket fog okozni. Ha az agy enged a zsarolásnak, és például megvettünk egy terméket drágábban csak azért, mert szebb volt a csomagolása, akkor később a havi elszámolásnál rosszul éreznénk magunkat, hogy egy paramétereiben teljesen ugyanolyan termékért fölöslegesen adtunk ki több pénzt. Ezt a belső feszültséget úgy oldjuk fel, hogy a döntésünk mellett kitartunk és keressük, illetve felülsúlyozzuk az ezt támogató, illetve figyelmen kívül hagyjuk vagy alulsúlyozzuk az ennek ellentmondó információkat. Tehát átvágjuk saját magunkat! Intuitív döntéseinkre önvédelemből ingatag és elfogult érveket gyártunk. A részrehajlásaink és elfogultságaink feltérképezését úgy képzeljük el, mintha tárgyalástechnikát tanítanánk az agynak. Ha tudjuk, hogy mi az, amire érzékenyek vagyunk, akkor tudatosan felkészülhetünk ezekre a helyzetekre, így végül képesek vagyunk racionálisabb döntést meghozni.
Nem vagyunk tökéletesek
Lélektanunk állapotával és befolyásoló erejével szintén érdemes tisztában lennünk. Ha nagyon jó hangulat van a piacon, könnyen alulértékelhetjük a kockázatokat és kivetíthetjük az utóbbi jó éveket a jövőre vonatkozóan is. Válsághelyzetben pedig hajlamosak vagyunk pánikolni, túlságosan félünk a kockázatoktól, ezért rendkívül jó lehetőségeket is elszalaszthatunk. Tökéletes példája ennek minden válság: részvénypiaci-, kötvénypiaci- vagy ingatlanlufi. Tehát még olyan körülmények között sem tudunk teljesen racionálisak lenni, ahol csak a racionalitásunkra kellene hagyatkoznunk. El kell ismernünk tehát, hogy az ember nem tud pusztán racionálisan gondolkozni, nem egy tökéletes Homo oeconomicus. Ez biológiai dolog, amin változtatni, legalábbis egyelőre, nem tudunk. Az önismeretünk fejlesztésével ellenben nagyon sokat tehetünk azért, hogy bizonyos esetekben tisztább képet kapjunk, és jobb döntéseket tudjunk hozni, ezáltal racionálisabbá váljunk. Hiszen „az is egyfajta racionalitás, ha figyelembe vesszük saját gondolkodásunk nem racionális voltát” (Mérő László).
